Egy évvel ezelőtt jelent meg az első 3D-s GTA hordozható konzolon, a Liberty City Stories PSP-n. Az LCS a legsikeresebb PSP játék a mai napig, így nem volt túl nagy meglepetés a Take-Two év eleji bejelentése, miszerint idén októberben érkezik a következő GTA a Sony zsebkonzoljára. Az sem szolgált túl nagy meglepetéssel az előzetes pletykáknak köszönhetően, hogy ezúttal Vice Citybe térhetünk vissza, és minő meglepő, a játék a Vice City Stories címet kapta.
Vice City, 1984. Két évvel a nagygépes rész történései előtt járunk, a főszereplő Victor Vance, Lance Vance testvére. A tengerészgyalogságnál szolgált, fizikai kondíciója így rendkívül magas. Testvére Lance – akit a Vice City-ből már jól ismerünk – egy emberi roncs, drogproblémákkal küzd. Ennek ellenére ő, és a szintén VC-ben megismert Ricardo Diaz is több küldetésben is a segítségünkre lesznek. Az ismerős arcok közül többek között még szerepet kap a játékban Phil Cassidy is. Maga a város nagyobb lesz mint a nagygépes verzióban, de az LCS-ben már tapasztalt, kisebb mértékű változásokra számíthatunk. Például több épületet még csak most építenek.
Na de térjünk át az újdonságokra, miben is lesz jobb a VCS, az LCS-nél: csinosabb grafikát kapunk. Az animációkon javítottak, többek között a karakterek viselkedése lett finomítva. Nő a látótávolság. Kapunk egy új vízeffektet is, amit a szintén újdonságnak számító JetSkivel idézhetünk elő. A JetSki épp úgy mint a válóságban, vízfüggönyt húz maga után. Ha közel merészkedünk a parthoz, kifröcskölhetjük a vizet – így lehűsíthetjük egy kicsit a parton napozókat. Azonban véget ér a mulatság ha feltámad a vihar, ugyanis mostantól az időjárás keményen befolyásolja a hajók irányíthatóságát. Apropó vihar, új időjáráselemként tűnik fel a hurrikán. Ha JetSkizés közben netán hurrikán kerekedne, jobb mielőbb a part felé venni az irányt, ugyanis irányíthatatlanná válik a vízi jármű. Legvégsőbb esetben, ha már a JetSkivel semmire sem megyünk, beugorhatunk a vízbe is. Bizony, ismét lehetőségünk lesz úszásra, Vic-nek ezt is megtanították a tengerészgyalogságnál. Sőt, az úszáshoz egy új minijáték is kapcsolódik: a Baywatch című sorozatból megismert vízimentők munkáját próbálhatjuk ki, ha kedvünk szottyan hozzá. A Beach patrol nevezetű lehetőségben a parton kell figyelnünk a fürdőzőkre, és ha valakit fuldokolni láttunk, a segítségére kell sietnünk. Ez a lehetőség érdekessége mellett hasznos is, hiszen állóképességünk (stamina) gyorsan fejlődik közben. Szintén a látványhoz kapcsolódik a robbanások fejlesztése: most már a felrobbant tárgyak darabjai szétrepülnek a környéken, valamint a robbanások hangjai is gazdagodtak.
Különböző járókelők jelennek meg a különböző napszakokban. Az emberek este bulizós ruhába bújnak, reggel pedig bemelegítőben, utcai ruhában láthatjuk őket. Egyedibb és változatosabb missziókat ígérnek a készítők, kevesebb „A pontból a B pontba” missziót fog tartalmazni a játék. Új töltési rendszert is kap a játék, így a missziók előtti szünetek (a töltés miatt) minimálisra csökkennek. Ismét lesznek rejtett csomagok, méghozzá ezúttal piros lufik. Hogy miért? A Rockstar-nál humoros srácok dolgoznak, és Nena – 99 Red Balloons című zenéjén (ez egyébkén VC soundtrack, aminek eredeti német címe: 99 Luftballons) felbuzdulva ezúttal nem száz, hanem kilencvenkilenc piros lufit rejtettek el Vice City területén. Ha már zenénél tartunk: visszatérnek a Vice City-ben megismert rádióadók, természetesen új dalokkal. Victor tud repülőt vezetni, így ismét lesznek repülők és helikopterek a játékban. Biztosan visszatérnek a Maverick és Sparrow helikopterek, a kétéltű repülő, vízi járművek közül a már említett JetSki, a Squallo, a motorokból a PCJ-600 képviselteti magát biztosan, az autók közül pedig ismét megtalálható lesz a Phoenix és a Stinger, valamint a golfautó (Caddy) is megtalálható lesz a VCS-ben. Megújul a fegyver arzenál is, ami többek között tartalmazni fog egy hangtompítóval ellátott SMG-t, egy új rakétavetőt, valamint egy távcsövet is – ez utóbbira szükségünk is lesz néhány misszióban.
Ismét lesz lehetőség többjátékos hancúrozásra, egyszerre legfeljebb hat fő részére. Erre WiFi-n lesz lehetőségünk, online módot ezúttal sem fog tartalmazni a GTA.
Megjelenés PlayStation Portable konzolra az Egyesült Államokban október 30-án, Európában pedig november 3-án. PlayStation 2 verzióról még nincs hír, de nem lepődnénk meg ha az LCS-hez hasonlóan, jövőnyáron kapnánk egy PS2 portot.
|